2010. május 27.

Padlizsántorony

Szeretem a tornyokat :-) Szoktam csinálni almás-sajtos toronyt, és most alkottam egy padlizsánosat. Csak zöldség szükséges hozzá, és a tetejére egy kis sajt. Szintén olyan étel, amelynél nem kell ragaszkodni a hozzávalókhoz, és szabadon engedhetjük a fantáziánkat. És a gyermeki énünk is kibújhat belőlünk toronyépítés közben :-)

Hozzávalók 2 személyre:
1 nagyobb padlizsán
1 közepes cukkini

2 nagyobb paradicsom

reszelt sajt
fűszerek (olaszos)


A padlizsánt megmossuk, felkarikázzuk (1/2-1 centiméteresre). A paradicsomot és a cukkinit szintén felkarikázzuk. A padlizsánt besózzuk, fűszerezzük a többi zöldséggel együtt (oregano, bazsalikom), s a padlizsánt olajon egy serpenyőben kissé barnára átsütjük, a cukkinit vízben hamar megpároljuk. Egy jénai tálat kivajazunk, és szép sorjában rárakosgatjuk a padlizsánszeleteket, rá a cukkinit (3 elfér egy padlizsánon), majd rá megint padlizsán, megint cukkini, és végül rá paradicsom. Addig rakosgatjuk, amíg elfogynak a zöldségek. A tetejére sajtot reszelünk (én a vége felé reszeltem csak rá). Körülbelül 40 perc és elkészül kb. 180 fokon.


Én olasz fűszeres kuszkusszal (couscous) tálaltam. A kuszkusz észak-afrikai eredetű étel. Magyarországon még kevéssé ismert, elsősorban bioboltokban kapható. Gyorsan megfő, könnyen emészthető és változatosan elkészíthető gabona. Gyümölccsel, édesen is fogyasztható, de zöldségek, húsok mellé köretként is.

Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 17.

Megszülettem!



Immáron teljesen megújult külsővel, Egészségpiknik névvel indul útjára főzős kalandom. És itt a vizsgaidőszak, ami egyenlő a főzőcskézéssel! Egyrészt nem megy el fél nap az utazással, másrészt a tanulás itthon zajlik, ezért van lehetőségem itthon főzni! Remélem kicsit sikerül közvetítenem az egészséges táplálkozás fontosságát is egyben, és találtok majd kedvetekre való receptet! Főzőtudományom még elég kezdetleges, a receptek így nem lesznek sem bonyolultak, sem fél napot lefedőek, ellenben igyekszem minél egészségesebb ételeket összehozni.

Isten hozott az EGÉSZSÉGPIKNIK oldalán!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 16.

Juharszirupos palacsinta





A következő reggeliötlet alapreceptje a Nők Lapja Caféról származik. Kicsit átalakítva a hozzávalókat, megalkottam az én juharszirupos, amerikai palacsintám receptjét. Gyorsan elkészült a finom reggeli.

Hozzávalók:
3 tojás
50 g teljes kiőrlésű liszt
50 g finomliszt
20 g zabkorpa
1 púpozott kávéskanál sütőpor
1,5 dl tej
1 csipet só
juharszirup

A liszthez és a zabkorpához hozzáadjuk a tojások sárgáját, a sütőport és a tejet, és kevergessük addig, amíg sűrű, sima tésztává nem áll össze. A tojásfehérjéket a csipet sóval verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a tésztához. A palacsintasütőbe öntsünk bele egy merőkanál tésztát, és süssük mindkét oldalát aranybarnára. Tálaláskor locsoljuk meg juharsziruppal.


A juharszirup számtalan vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, antioxidánsban gazdag, és jóval egészségesebb a cukornál - s még finomabb is véleményem szerint. A cukornál jóval drágább ugyan, s nehezebben beszerezhető, de sokkal egészségesebb választás!

Szép napot!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 15.

Tonhallal töltött cukkini

A következő ebédajánlat is csatlakozhat a könnyen és gyorsan elkészíthető, egészséges ételek sorába. A ma készített töltött cukkinire azonban az átlagnál kevesebb idő és alapanyag állt rendelkezésemre, ennek ellenére ízletesre sikerült. Legalább is a hivatalos ételkritikusom, a húgom elégedett volt.:)



Hozzávalók két főre:
2 közepes cukkini
1 tonhalkonzerv
2 evőkanál tejföl
sajt
só, bors

A cukkinit megmossuk, kettévágjuk hosszában, és kikaparjuk a magjait. A mélyedésekbe kanalazzuk a tejföllel kevert, fűszerezett tonhalkonzervet. 180 fokon sütjük kb. 25 percig.

Az eredeti recept a Nők Lapja Konyhából származik, amely hozzávalóként megnevez még néhány dolgot, úgymint sajtot a tetejére, valamint a tonhalba kever apróra vágott hagymát és koktélparadicsomot, illetve a még főtt rizst is ajánl a tonhalas keverékbe. Ha egy gyors ebéd kell, én ezt (is) ajánlom ;-)



Blogger Templates
Blogger Templates

Oreganoba öltöztetett rakott csirkemell

A következő recepthez nem szükséges tulajdonképpen receptesfüzetet használni. Én is csak úgy érzésből készítettem ezt a könnyen elkészíthető és ízletes ebédet.



Hozzávalók:

4 db közepes csirkemell
1 nagyobb cukkini
2 nagyobb paradicsom
sajt
oregano

A csirkemellet megtisztítjuk, a vastagabb részébe kis zsebet vágunk. Ezt megtöltjük oreganóval megszórt sajttal. A húsokat kívülről is jól megszórjuk a fűszerrel, ki mennyit szeret (én jó sokat rászórtam). Lefektetjük őket egy kiolajozott jénai tálba, és beborítjuk karikákra szeletelt cukkinivel. Erre paradicsomkarikákat fektetünk. 200 °C-on sütjük, a sütés vége felé reszelt sajtot szórunk rá. Nem tudom meddig sütöttem, legközelebb megfigyelem, ígérem. :)

Jó étvágyat!

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 9.

Körteturmix



A következő receptet a Nők Lapja Konyha e havi számában találtam. Végignézegettem az újságot, és megakadt a szemem a turmixokon. Aztán mikor belenéztem a hűtőbe, hát nem egy körte kacsintott pont felém? Rögtön akcióba is lendültem :)

Hozzávalók:
1 db körte
2 evőkanál zabkorpa / zabpehely
1 natúr joghurt
1 teáskanál méz
fahéj ízlés szerint

Az eredeti recept egy vaníliarúd kikapart belsejét is felhasználja, én ehelyett fahéjjal ízesítettem a turmixot.
A recept "egyszerűsége és nagyszerűsége" az, hogy készíthető más gyümölccsel is, pl. eperrel, banánnal, ki mit szeret. Ezen kívül zabkorpa helyett egyéb egészséges gabonafélével is lehet készíteni. Gyors, egészséges és finom. Tökéletes uzsonna egy szép tavaszi napon! :)

Jó kortyolgatást!


Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 7.

Kesudiós receptem

Remélem valaki majd kipróbálja a következő receptet és azt mondja, finom, mert én találtam ki. :) Valami tejszínes cukkini köretet készítettem el valamikor, és finomnak találtam. Innen jött a cukkini alapötlete. Aztán elhagytam a tejszínt, és már magam sem emlékszem, hogyan jutottam el a végleges recepthez. A lényeg, hogy könnyen elkészíthető, egészséges és tápláló, sőt még finom is (szerintem legalábbis).

Hozzávalók:
cukkini (én egy adagra számolok egy fél cukkinit)
répa
kesudió
csirkemell
kevés tejföl
fűszerek ízlés szerint
ún. "sweet chilli" szósz

A répát olajon megdinsztelem, aztán hozzáadom a cukkinit és kevés vízzel felöntve megpárolom. Hozzáadok egy kevés tejfölt és fűszert (én minimum sót és borsot adok hozzá). Közben a megtisztított csirkemellet apróra vágom és megsütöm, majd a kettőt (a zöldséget és a húst) összekeverve tálalom. A tetejére kesudiót szórok, s leöntöm a sweet chilli szósszal.


Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 5.

Zabpelyhes sült alma

A következő étel funkcionálhat édességként, vacsoraként és uzsonnaként, de akár reggeliként is. Elkészítése nagyon egyszerű, és alapanyaga nagyjából csak alma és zabpehely. A többi már csak rajtunk múlik, mit teszünk még hozzá. Most bemutatom az én változatomat a zabpelyhes sült almára, szintén saját alkotás.


Hozzávalók:
néhány alma
zabpehely
őrölt fahéj
juharszirup / méz
1-2 banán
mandulaforgács
vaj a tál kikenéséhez

Elkészítés:
Az almákat felszeletelem, megszabadítom őket a magháztól (én késsel kivágom karikára). A helyükre egy-egy karika banánt teszek. Egy réteg banános almát a kivajazott jénai tálba helyezek, megszórom egy adag zabpehellyel, leöntöm juharsziruppal vagy mézzel, majd jöhet a következő adag rá, ugyanígy. A legfelső adag almára szórok még díszítésnek mandulaforgácsot. Előmelegített sütőben addig sütöm, míg kicsit megpirul a mandula a tetején, és az alma megpuhul. Érdemes egyszer, a sütés vége felé összekeverni óvatosan, hogy a tál alján lévő juharszirupból / mézből az összes alma megszívja magát.

Jó étvágyat hozzá!


Blogger Templates
Blogger Templates

Teljes kiőrlésű kosárkák

Sokszor rám jön a süthetnék - gondolom ezzel nemcsak én vagyok így. Viszont ha sütemény, akkor legyen egészséges!! Mi sem egyszerűbb, mint a búzalisztet teljes kiőrlésű liszttel helyettesíteni, a cukros tölteléket kihagyni vagy gyümölccsel helyettesíteni, cukor helyett mézet használni (vagy akár azt is teljesen kihagyni). Először kicsit szokatlan lehet a megszokott ízekhez képest ez az íz (hiszen sokkal kevésbé édes, mint a sütemények általában), de véleményem szerint hamar meg lehet szokni (és akár meg is lehet szeretni!). Lássunk erre egy mostanában alkotott receptet:


Hozzávalók:

Tésztához:
teljes kiőrlésű liszt (lehet keverni fele-fele arányban a szokványos liszttel)
puha vaj
méz
1 tojás

Töltelékhez:
meggy (lehet mirelit vagy befőtt is)
őrölt fahéj
mandulaforgács

A lisztet elmorzsolom a vajjal (vagy ha cukorral készítem, előbb összekeverem azt a liszttel), majd a tojással, és hozzáadom a mézet. Tésztává gyúrom és pihentetem 20 percet a hűtőben. Ezt követően vékonyra nyújtom, és akkora köröket vágok belőle, hogy egy kivajazott muffin sütő alját beterítse (peremet is hagyjunk neki, hogy ne folyjon ki a töltelék!). Beteszem az előmelegített sütőbe 170˙C-ra, kb. 10 percig sütöm világosbarnára, majd kiveszem és beleteszem a kosárkákba a tölteléket (néhány fahéjba forgatott meggyszem, vagy hámozott almaszeletek, vagy akármi, amit megkívánunk). Ha kész, a tetejét megszórom mandulaforgáccsal.

Jó étvágyat!


Blogger Templates
Blogger Templates

Kókusztejes rizslabdák

Már egy ideje nagyon vágyom egy finom tejberizsre. Viszont jelenleg nem fogyaszthatok tejtermékeket, így el kellett gondolkodnom, hogy oldhatnám ezt meg. Végül is megfőzhettem volna a rizst vízben és ízesíthettem volna, de akkor aligha nevezhetném azt TEJBErizsnek. Így jött hát a kókusztejes rizslabdák feltalálásának ihlete.



Hozzávalók:
rizs (szusirizs)
kókusztej
kókuszreszelék
néhány meggyszem
díszítésnek mandulaforgács

A rizst (kerek szemű, szusirizs használata ajánlott, hogy gombóccá tudjuk gyúrni) megfőzöm vízben, amíg a rizsszemek össze nem tapadnak, vagyis formázható masszává nem áll össze. Ez a szusi rizs esetében nem volt hosszú folyamat. Utána felöntöttem kókusztejjel, és összefőztem őket. Tettem még bele kókuszreszeléket, amely természetesen tökéletesen harmonizál a kókusztej ízével. Mikor azt is beszívta, a masszából labdácskákat gyúrtam a tenyeremmel, (vízzel benedvesítettem egy kicsit) és a tányérra helyezve mindegyik tetejére egy-egy meggyszemet tettem. Tovább díszítésnek lehet rájuk csorgatni egy kis kókusztejet, illetve megszórni őket mandulaforgáccsal. Egyszerű, de nagyszerű! És jó hír azok számára, akiket érint a laktózintolerancia: a kókusztejet ők is fogyaszthatják!

Jó étvágyat!

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. május 3.

Amerikai csirkesaláta

Íme egy olyan egészséges étel, amely megállja a helyét mind ebédre, egy leves után, mind könnyű vacsoraként, de még uzsonnára is fogyaszthatjuk. Elkészítése egyszerű, hozzávalói könnyen beszerezhetőek. Az ínyencebbek feldobhatják ananásszal, kukoricával, sajttal, vagy bármi egyébbel. Nézzük most meg az alapreceptet:


Hozzávalók:
fejes saláta
kenyérszeletek (legjobb a baguette) kockára vágva
csirkemell
tejföl/majonéz, citromlé (vagy mindezek helyett saláta dresszing)
fűszerkeverék

A csirkemellet felaprítom, bekenem grillfűszerrel. Kevés olajban kisütöm amíg fehér és lágy hús lesz belőle, majd ha kicsit kihűlt, még kisebb darabokra vagdalom. A salátát apró darabokra tépkedem, megszórom fűszerkeverékkel (vagy meglocsolom a dresszinggel). Rádobom a húst, teszek rá egy kevés majonézt, kevés tejfölt, citromlevet, majd rádobom a pirított kenyérkockákat.

A receptet az Ízvarázs füzetek egyik kötetében találtam (50 gyors recept csirkefiléből. Aréna 2000 Kiadó.), persze kicsit átalakítottam, ahogyan a receptek többségét szoktam.

Fogyasszátok egészséggel!


Blogger Templates
Blogger Templates