2010. augusztus 5.

Paradicsomos tortilla


A spanyol tortillával tavaly ismerkedtem meg, amikor volt szerencsém két spanyol fiatal által készített tortilla de patatas-t enni. Ennél már csak az volt a nagyobb élmény, amikor kimondták az említett étel nevét. Valami hihetetlen, hogy pörög a nyelvük! Amúgy is a spanyolok elég gyorsan beszélnek (a saját nyelvükön való beszéd engem inkább a hadarásra emlékeztetett), de ez a kifejezés is, hogy "tortilla de patatas" önmagában is nyelvpörgetős kifejezés, szóval fantasztikus, milyen gyorsan ki tudják mondani. Mikor én kiejtem a tortilla második szótagját, ők már rég kimondták az egész "tortilla de patatas" kifejezést, sőt már egy pohár vizet is megittak azóta..:-)



Hozzávalók 2 személyre:
4 közepes újkrumpli
egy marék koktélparadicsom
1/2 szál póréhagyma
3 tojás
fűszerek ízlés szerint
kevés olaj

Ez a tortilla ezúttal paradicsommal készült, és a magyar konyhára lefordítva krumplis, paradicsomos rántottának mondanám, így reggelinek is beillik, de szerintem bármilyen étkezésnek megfelel. Van egy érdekesség, amire büszke vagyok: a koktélparadicsom saját biotermés, nemrég jelentek meg az első, aranyos kis piros paradicsomok, nagy örömömre. Na de nézzük, hogy is készül ez a spanyol étel.
A krumplit megtisztítjuk, hosszanti irányban felszeleteljük. Egy nagy serpenyőben, felhevített olajon a krumpliszeleteket megsütjük, amíg mindkét oldaluk szép barnára sül. Ekkor hozzáadjuk a karikákra szeletelt hagymát és a félbe vágott koktélparadicsomot, s néhány percig sütjük tovább. Amikor a hagyma is megfonnyadt, sózzuk, borsozzuk, egyéb fűszerrel ízesítjük (pl. oregano). Ezután a felvert tojást ráborítjuk, és néhány pillanat múlva már kész is. A receptre itt bukkantam rá.


Így készül a tortilla de patatas y tomates (mivel nem tudok spanyolul, így csak tippelek, hogy így hangzana). Viszont arra kíváncsi lennék, hogy ezt milyen gyorsan mondanák ki :-)

Jó étvágyat hozzá!


Blogger Templates
Blogger Templates

0 comments:

Megjegyzés küldése