2010. szeptember 29.

Töltött sült alma

Az időjárás sajnos már igencsak a hűvös ősz jegyeit hordozza magán, s ilyenkor jól jön egy meleg, ínycsiklandó, de könnyű édesség. Az alma nemhiába őszi gyümölcsünk, most kezdődik a szezonja. Nagyon változatosan elkészíthető, rostban gazdag gyümölcsünk, úgyhogy mindenkinek szívből ajánlom az almával való kísérletezgetést. Én ez alkalommal a sütőbe helyeztem az almákat, de nem akárhogyan: megtöltve mindenféle jóval. Gyors, könnyen elkészíthető, és a lakást a fűszereknek köszönhetően mennyei illat lengi be.
Hozzávalók 4 személyre:
4 nagyobb alma
2-3 evőkanál zabpehely
1 fél marék mazsola
1 ek. mandula, darabolt
4 darab aszalt szilva
2-3 evőkanál méz
1 marék dió, darabolva
fahéj, szegfűszeg



Az almákat megmossuk, a kalapjukat egy éles késsel levágjuk. De nem dobjuk el és nem is esszük meg, mert még szükségünk lesz rá! Az almák másik, nagyobbik részéből kiügyeskedjük a belsejüket egy késsel, hogy így megkapjuk a "hasukat", amit majd megtölthetünk. A töltelékhez összekeverjük a diót, mazsolát, mandulát, zabpelyhet, és hozzáadjuk a mézet, hogy az ellepje a keverékünket. Hozzáadjuk a fűszereket ízlés szerint. Én személy szerint sok fahéjjal és szegfűszeggel szeretem, jól tesz az ízeknek és az illatuk is csodás! Most megtöltjük az almák "bendőjét" a töltelékkel, amibe belecsempésszük az egy-egy aszalt szilvát is, és egy kivajazott tálba helyezzük őket. Nagyjából 20 percig sütjük 200 fokon, eleinte a kalapjukkal, majd a vége felé levettem róluk és sütöttem egy keveset anélkül is az almákat.


Fogyaszd egészséggel! 
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 21.

Pumeletorta

Ha rákeresnél az interneten erre a furcsa névre, hogy pumeletorta, nem találnál semmit. Ennek egy elég nyilvánvaló oka van: ilyen torta nem létezik. :-) Legalábbis eddig nem létezett! A torta a húgom születésnapjára készült, én alkottam meg ezt az igazán egyszerű süteményt, a neve azonban a húgom elméjének szüleménye.Gondolkoztam, hogyan nevezzem el, hiszen "neve-nincs-tortának" csak nem hívhatom, de a pudingos-meggyes-leveles tésztás torta azért csak nem elfogadható. Ekkor a szülinapos gondolt egyet, és ennek rövidítéséből alkotta meg a pumeletorta kifejezést. Egy szülinapos kívánságának pedig nem mondhatok ellent :-).


Hozzávalók:
egy csomag leveles tészta
egy fél bögre magozott meggy
egy csomag pudingpor
3 ek. cukor
fél liter tej
egy kevés szeletelt mandula

A leveles tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és késsel három, lehetőleg egyforma kört vágunk ki belőle. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és 200 fokon addig sütjük, amíg megnőnek a tésztakörök és szép világosbarnára sülnek. A puding esetében a pudingpor tasakján található elkészítési mód szerint járunk el. Ha kihűlt és összeállt, rákanalazunk az egyik tésztakörre, majd egy adag meggy következik, majd újra egy adag tészta, puding, meggy, és a harmadik tészta. A tetejére rákanalaztam a maradék pudingot, és megszórtam szeletelt mandulával.



Tulajdonképpen a franciakrémeshez hasonlít az íze a meggyet leszámítva, de a lényeg, hogy a szülinapos nagyon elégedett volt. Csak egy probléma akadt: alig tudtuk felvágni, ugyanis a leveles tészta nem a könnyen vághatóságáról híres :-)

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 18.

Családi egészségnap

Amennyiben valakinek holnap, azaz szeptember 19-én, vasárnap lesz egy kis szabadideje, érdemes ellátogatnia  a X. kerületi Pataky Művelődési Központba. Holnap ugyanis megrendezésre kerül a Családi Egészségnap, amelyről én személyesen úgy értesültem, hogy láttam a plakátját a Művelődési Házban, szóval a hír valószínűleg igaz :-). Az egészség mind testi, mind lelki vonatkozásáról lesz szó - nemcsak előadások, de szűrővizsgálatok, bemutatók, tanácsadások, az egészségre jótékony hatással lévő élelmiszerek vására által is. Az esemény nyitva áll mindenki előtt 10-17 óráig, a belépődíj 200 Forint. Az előadásokról és a programokról bővebben itt olvashatunk. Mindenkinek szép hétvégét kívánok!





Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 15.

Fűszeres szilvakrémleves

Itt a szilvaszezon! Ennek azért örülhetünk, mert magas rosttartalmú, antioxidáns tartalmú, illetve karotinban is gazdag, ami jó a szemünk számára. Védi a szívet és az érrendszert, tisztítja a vért. Jó hatása van az agy működésére, és segíti az emésztést is. Én elsőként levest főztem belőle, íme. Ajánlom sok fahéj és szegfűszeg hozzáadását, mert nagyon jót tesz a levesnek!





Hozzávalók 4 személyre:
1 tk. egész szegfűszeg
1 tk. fahéjdarabka (vagy egy egész fahéj)
1/2 kg szilva
1/2 citrom leve
csipet só
0,75 liter víz
3 ek. cukor
1 ek. liszt
1 dl tejföl

A vizet feltesszük főni egy lábosban. A fűszereket teatojásba helyezzük, és a lábos oldalára helyezzük, hogy a fűszereke belelógjanak a vízbe. Közben a szilvát megmossuk, kimagozzuk, feldaraboljuk. ha a víz felfőtt, belerakjuk a szilvát, a cukrot, a csipet sót. Ha megpuhult a szilva, botmixerrel összeturmixoljuk. Készítünk egy habarást: a tejfölbe lassanként beleszórjuk a a lisztet, simára keverjük. Ezután visszatesszük a tűzre a levest, és belekeverjük a habarást. Még pár percig főzzük és kész is. 


Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 9.

Cukkinikenyér

Cukkinikenyér?! Hát az meg mi fán terem? Édes, sós?! Nem tudom, hogy kinek a fejében fogalmazódnak meg ezek a gondolatok a "cukkinikenyér" hallatára, én mindenesetre első alkalommal, mikor megláttam, azt hittem, valami sós ételről van szó (kiváltképp mert kenyérnek nevezik). Aztán megkóstoltam, s rájöttem, hogy tévedtem. Abban a pillanatban (a cukkinikenyérrel mostani, külföldi utam során ismerkedtem meg) döntöttem el, hogy egyike lesz a közeljövőben készített ételeknek, és most eljött a pillanat. Na de hogyan is készítettem?



Hozzávalók:
400 g cukkini (egy nagyobb)
150 g cukor
150 g olvasztott vaj
3 tojás
200 g finomliszt
120 g teljes kiőrlésű liszt
100 g darabolt dió
1/2 teáskanál citromhéj
1 csomag sütőpor
1 marék mazsola
1 evőkanál fahéj
csipet só



A cukkinit magvastól, héjastul lereszelem. Hozzáadom a cukrot, tojást, olvasztott vajat. A liszthez hozzáadom a fahéjat, sütőport, citromot, csipet sót, s a keveréket a cukkinis keverékhez adom. Hozzáadom a mazsolát és a diót, és egy püspökkenyér formában 180 fokon, nagyjából egy óráig sütöm.



Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 5.

Almarózsák

A következő receptre akkor bukkantam, amikor leveles tésztából akartam készíteni valamit, és kutattam egy aranyos recept után, és végül  ezt választottam elkészítésre, annyira megtetszett. Egyszerű, de látványos, és még sok hozzávaló sem szükséges hozzá, sőt a leveles tésztán kívül az alma adja a nagyját, úgyhogy biztos voltam benne, hogy ő az, akire vártam a kutakodás során.  Ez a recept segített elkészíteni. Most pedig hadd mutassam be az almarózsa nevű süteményt! :-)



Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
3 alma
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál cukor
fahéj és cukor a szóráshoz

Az almát megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, a magházát kivágjuk. 3 dl vizet odateszünk főni,  s beleteszünk egy evőkanál citromlevelet és egy evőkanál cukrot.  Mikor fő, a vékony almaszeleteket néhány percre beletesszük, hogy megpuhuljanak és hajlíthatóvá váljanak. Mikor ez bekövetkezett, kivesszük az almaszeleteket a vízből, és kicsit megszárítgatjuk őket egy papírtörlő segítségével.

A leveles tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és egy-két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, amelyben segítségünkre lehet egy derelyevágó. A szeletkéket meghintjük annyi cukorral és fahéjjal, amennyit kívánunk. Mivel egészségesen szeretnénk étkezni, inkább fahéjjal szórjuk meg, mint cukorral ;-) Az almaszeleteket ekkor egyesével felhelyezzük a tésztacsíkokra úgy, hogy kicsi fedjék egymást, és nem széltében, hanem hosszában feküdjenek a tésztán, szóval ne lógjanak le a tésztacsíkokról. Feltekerjük, és sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokon sütjük, amíg szépen megsül, megbarnul a tészta (kb. 20-25 perc).


Ha már almát használtam, akkor mondok is néhány szót az almáról kiegészítve az egészségturmix bejegyzésemnél felsorolt, az egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait. Talán mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy "naponta egy alma az orvost távol tartja". Azonban az almát világos, meleg szobában nem jó tartani, mert akkor hamar elveszíti C-vitamin tartalmát. A legjobb egy zacskóban, a hűtőben tartani az almát, vagy egy sötét, hűvös polcon.
Ha lehet, fogyasszuk el az alma héját is, mert az nagyjából ötször annyi egészségvédő elemet tartalmat, mint a húsa.
Ha felszeleteltük az almát, tegyük egy tál vízbe, amelybe előzőleg 1-2 evőkanál citromlevet tettünk, így megelőzhetjük az almaszeletek barnulását.

Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates