2010. október 26.

Almás morzsa (crumble)

A következő édesség nem morzsás süteménynek indult, de végülis az lett belőle. Eredeti tervként cobblert (nincs magyar megfelelője) szándékoztam készíteni, de mikor kész lett, rájöttem, hogy ezt bizony a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetem annak :-) Ellenben ez egy tipikus morzsás, azaz crumble sütemény.Sebaj, hiszen nem az a lényeg, hogy minek nevezzük, hanem hogy finom legyen. Az ízével pedig nem volt baj, sőt. Nem egy tepsivel sütöttem belőle, hanem csak egy kis adagot, két személyre. Bár azt hiszem legközelebb többet kell belőle csinálnom ;-)



Hozzávalók 2 főre:
3 közepes alma
3 evőkanál méz vagy juharszirup
1/2 evőkanál fahéj
2 evőkanál citromlé
80 g teljes kiőrlésű liszt
30 g zabpehely
1 teáskanál fahéj, őrölt
1 teáskanál szegfűszeg, őrölt
3 teáskanál vaj



Mosd meg és vágd fel kis kockákra az almákat. Add hozzá a mézet vagy juharszirupot, a fél evőkanál fahéjat, illetve a citrom levét. Borítsd egy kivajazott kisebb tálba, pl. jénaiba. Keverd össze a lisztet, zabpelyhet, a többi fahéjat és a szegfűszeget. A vajjal morzsázd el a lisztet, és borítsd az almára. 180 fokon süsd addig, amíg a teteje szépen megpirul. Én néha megkevertem a tésztát - könnyű, hiszen morzsás. Nagyjából 45 perc alatt készül el.



Jó étvágyat!

Blogger Templates
Blogger Templates

1 comments:

Névtelen írta...

Hmm, imádom a morzsás sütiket!

Megjegyzés küldése