2010. október 19.

Kreatív Blogger

Jelentem, én is megkaptam a Kreatív Blogger díjat. Drága Márti volt olyan aranyos, hogy gondolt rám. Bár sosem szerettem a meglepetéseket, amikor megkaptam az értesítő üzenetet, hogy Márti megjegyzést írt, s elolvastam, hogy megajándékozott a vándordíjjal, mégiscsak rájöttem, hogy a meglepetés lehet szuper is :-) Nagyon köszönöm!!



Itt azonban nem ér véget a történet, mert ezek a huncut gasztrobloggerek komoly szabályzatot rendeltek a díj mellé. :-)


  1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
  2. A logót ki kell tennem a blogomba.
  3. Be kell linkelni azt, akitől kaptam.
  4. Írni kell magamról 7 dolgot.
  5. Tovább kell adnom a kitüntetést 7 blogtársamnak.
  6. Be kell linkelnem őket.
  7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Nos, az első hármat akkor is megtettem volna, ha nem lenne benne a 7 pontban. :-) Akkor nincs más hátra, mint teljesíteni a másik 4 pontot is.Íme néhány dolog magamról:

1) A főzőcskézésről: Arra a kérdésre, hogy "gyerekkoromban főztem-e", apukám válasza a következő volt: "Hogyne!" Persze ez nem ritka a gyerekeknél, és emlékszem, hogy élveztem is. Amikor azonban pár éve komolyra fordult a helyzet, és már nem műanyag paradicsomot tettem a hideg vegetás vízbe, meg kell mondjam, nem indult jól a főző karrierem. Még a palacsintát is elrontottam. Mintha ez egy jel lett volna, hogy nem a palacsinta lesz az én asztalom(on). Nem sokkal később új erővel vágtam bele,  s ebben az időszakban kezdtem el érdeklődni az egészséges ételek iránt is. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy egyszer anyukám hazahozott biosütiket. Annyira ízlett az összes, hogy eldöntöttem, hogy engem a főzés alternatív, egészséges módja érdekel, hiszen előtte nem tudtam volna elképzelni, hogy létezik süti tönkölylisztből, vagy cukor nélkül. Ekkor szerencsére már csak sikerélmények értek, és rájöttem, hogy EZ AZ, ez az én asztalom. Azóta már kicsit megszállottá is váltam ;-). .

2) Kritikusomról: Legnagyobb kritikusom és motiválóm a húgom. Minden általam elkészített ételt megdicsér vagy megkritizál, és sokat köszönhetek neki, mert rengeteg erőt ad ahhoz, hogy újra és újra fakanalat ragadjak.Persze azért valljuk be, ő is jól jár, hiszen cserébe teli lesz finomságokkal a hasa :-)

3) A kötények funkciójáról: Sosem értettem a kötény valódi funkcióját. Hiszen nem fed mindent, és amúgy is, anyukámon sosem látszottak a főzés-sütés nyomai. Aztán tegnap megvilágosodtam - pedig csak egy ártatlan, egyszerűen elkészíthető muffin sütésére vállalkoztam. A procedúra után magamra pillantottam, s megértettem - a kötényt pont azok számára találták ki, akik tetőtől talpig lisztesek lesznek minden sütés során. Bár nekem azt hiszem okosabb lenne a főzéshez egy kezes-lábast beszereznem ;-).
4) A táncról: Egyik legkedvesebb hobbim jelenleg a tánc. Egy éve járok -ki tudja, talán pont napra pontosan egy éve kezdtem- jazztáncra, amely tánckurzus ma már átment jazztánc és balett együttesébe, és most kezdtem modern tánc órára is járni. Hihetetlen nagy örömmel tölt el, és mind testileg, mind lelkileg feltöltődöm. És még úgy is megéri, ha másnap alig bírok felkelni ;-)

5) Arról, amit sosem ennék meg: a curry és a fokhagyma. Az előbbinek már a szagától is émelyeg a gyomrom, az utóbbit nem tudom megemészteni, már egy kis gerezdtől három napig szenvedek.

6) Terveimről: Még nem tudom, milyen úton-módon, de a jövőben az egészséges táplálkozással szeretnék foglalkozni. Jó lenne segíteni az embereknek, hogy egészségesen, sokáig élhessenek, és megismerjék az egészséges táplálkozás kiemelkedő fontosságát az életben.


7) Miért Egészségpiknik: Mert a testi és lelki feltöltődéshez elengedhetetlenek az ínycsiklandó és egészséges falatok, a természet nyugalma, és persze a jó társaság. Az egészséges ételekhez az ötleteket én nagy örömmel biztosítom, a másik kettőt pedig Rátok bízom :-)


Ennél már csak a díjazás a nehezebb. Nem adnám tovább 7 embernek, mivel nem  nagyon vagyok még benne a gasztrobloggerek világában, hanem inkább kiemelném azokat, akiktől máris sokat tanultam - nemcsak a főzésről, de kicsit az életről is. Annak ellenére, hogy van olyan közülük, aki  már megkapta, remélem, ugyanúgy fognak neki örülni. És persze azért is ajándékozom nekik, mert szívből ajánlom a receptjeiket, hiszen  nagyon egészségesek!! :-)



Blogger Templates
Blogger Templates

3 comments:

Névtelen írta...

Gratulálok, nagyon megérdemelt a díj!

És aranyos vagy, köszönöm szépen! :-)

Egyébként tök jó volt olvasni a soraidat, a kötényben nagyon egyet értek, nekem is inkább egy kezes-lábas kéne, meg találn főzés közben lefóliázni a konyha többi részét. :-)))

A jazztáncért pedig nagyon irigyellek! Remélem kövektező félévben (egyetemi) lesz annyi időm, hogy végre kipróbáljam én is.

Csak így tovább az egészséges finomságok világában!

Alexandra írta...

Nagyon szépen köszönöm a díjat és neked is gratulálok hozzá! :)
Valóban öröm megkapni, nem számít hányszor.

Nekem a kötényről az jutott az eszembe, hogy a kisfiamnak olyan előkéje van, amit a karjára is rá kell húzni - eredetileg "festőköpenynek" árulják, vagyis a festegetéshez lenne védőruha, de előkének legalább annyira hasznos :)
Szerintem a kötény hasznos, bár magam is ritkán viselem :)

mariam írta...

Köszönöm szépen Zsuzsi, ki fogom tenni jól látható helyre.:-)
A díj járt már nálam, itt meg lehet nézni a részleteket:
http://www.tortaimado.hu/2010/01/kreativ-blogger-dij.html

Megjegyzés küldése