2010. október 11.

Kuszkusszal töltött csirkemell fűszeres sült paradicsommal

A kuszkusz (couscous) már előkerült nálam a tabbouleh salátánál. Szeretem ezt a gabonát, mert ahogyan a köles is, a kuszkusz is könnyen emészthető. Sokszor bajban vagyok a hétvégi ebédeknél, mert általában  már akkor jóllakom, ha a körethez még hozzá sem nyúltam, de már a körettel önmagában is megtelnék. Persze ilyenkor az ember lányára zúdul az aggódó anyukák szokásos kérdéstára: "Miért nem eszel ezt vagy azt?" Vagy "Biztos jóllaktál?" Esetleg "Nem kérsz ebből-abból?" Ilyenkor tehát jól jön egy könnyű köret, így az ember lánya is jól jár, és anyukája is elégedett. :-)




Hozzávalók:
4 csirkemell
4 nagyobb paradicsom
10 dkg kuszkusz
só, bors, fűszerek
egy kevés sajt


A kuszkuszt felöntjük hideg vízzel, beleszórunk egy kis vegetát (vagy egyéb módon fűszerezzük) és addig főzzük, amíg beszívja a vizet, és megdagad. A csirkemellet megtisztítjuk, kiklopfoljuk, és egy zsebet vágunk bele. Belehelyezünk egy darab sajtot, majd a kuszkuszból merünk, és megtöltjük vele a csirkemelleket. A húst sóval, borssal, oreganóval és bazsalikommal borítjuk be, és ugyanezt tesszük a kalapjától megszabadított paradicsomokkal is. A tepsibe helyezve 200 fokon készre sütjük az ebédet. Ha marad couscous, ehetjük mellé is köretként.


Fogyaszd egészséggel!
Blogger Templates
Blogger Templates

1 comments:

Márti írta...

Zsuzsi, ez nagyon tetszik, egyszer (minél előbb) kipróbálom! :) Kukkants be hozzám, szeretnék átadni Neked egy díjat!

Megjegyzés küldése