2010. december 24.

Kellemes Ünnepeket!

Mindenkinek áldott, békés Karácsonyt kívánok! 



Blogger Templates



2010. november 16.

Répás-diós muffin

Nem gyakran szoktam muffint sütni, azonban most úgy döntöttem, hogy ha már van muffin forma itthon, miért ne használjam! Persze rögtön elkezdtem gondolkodni azon, hogy megalkotom a saját változatomat, ezért rögtön répát vettem ki a hűtőből. Az eredménnyel szerencsére elégedett voltam, főleg azzal a ténnyel, hogy  nagyon gyorsan elkészült a muffin, persze ez is a lényege és előnye ennek a sütinek.

Hozzávalók 12 muffinhoz:
200 g répa
2 tojás
3 evőkanál méz
130 g teljes kiőrlésű liszt
100 g búzaliszt
1 teáskanál vanília kivonat (elhagyható)
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1 csomag sütőpor
80 g dió, darabolt
vaj a tepsi kikenéséhez

Előmelegítjük a sütőt. A répát lereszeljük, hozzáadjuk a tojást, mézet, vanília kivonatot (ha szeretnénk), elkeverjük. A lisztben (amelynek teljes kiőrlésű + sima búzaliszt arányát szabadon meghatározhatjuk) elkeverem a fűszereket, a sütőport, és hozzáadom a répás keverékhez. Mehet bele a darabolt dió is ezután. A muffin formát kivajazom, és kb. 25 percig sütöm. 



Fogyaszd egészséggel!

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. november 9.

Almával töltött csirkemell

Most, hogy egyre inkább érdemes almával készült ételekben gondolkodni, az én fantáziám is megindult. Annak ellenére, hogy az alma gyümölcs, bátran lehet vele kísérletezni hús mellé is. Mondhatnám példának azt, amikor a malac szájába almát tesznek. Mindenki előtt megvan a kép? Szerintem inkább ugorjunk :-) 
Csirkemellet töltöttem már aszalt szilvával korábban, és az eredménnyel elégedett voltam. Most az almán volt a sor tehát, lássuk, mi sült ki belőle.





Hozzávalók 2 személyre:
4 darab csirkemell
2 darab alma
kevés sajt
egy marék dió
fűszerek (só, bors, zöldfűszerek)

A húsokat kiklopfolom, kiterítem, megsózom. Az almából vékonyka szeleteket vágok, de csak annyit, amennyit rá tudok helyezni a húsra. Ráreszelek egy kevés sajtot, majd felgöngyölöm a húst, és egy fogpiszkáló segítségével rögzítem. Bedörzsölöm a fűszerekkel, majd a serpenyőben, kevés olajban készre sütöm. Mikor már majdnem kész, a maradék almát felkockázom, és a hús mellé dobom. Mikor megpuhult, beledobok egy marék diót, és még 1-2 percig sütöm. A húsból ekkor egyébként már kiszedhetjük a pálcikákat, a hús már megszilárdult ahhoz, hogy tartsa a formáját. 

Jó étvágyat hozzá! 

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. november 4.

Banán -és körteturmix

Tegnap délután jutott eszembe, hogy az általam sokszor fogyasztott banánturmix reggelire is jó. Eddig sosem fogyasztottam reggeliként, ma azonban kipróbáltam. Ahhoz képest, hogy csak ittam, és nem fogyasztottam tulajdonképpen semmi szilárd halmazállapotút, jóllaktam. Persze ez azért annak köszönhető, hogy rejtőzhet ám elég energia egy pohár turmixban is. Ezt a reggeli ötletet azoknak ajánlom, akik vagy kihagyják a reggelit, vagy kevés idejük van, de mégsem szeretnének elindulni üres gyomorral.

Banánturmix 1 pohárhoz:
1 csésze tej
1 banán
1 teáskanál méz
1/2 teáskanál fahéj
1,5 evőkanál zabkorpa

A banánt feldaraboljuk, a többi hozzávalóval együtt beleöntjük a turmixba, és krémessé turmixoljuk.



Bár a körteturmix már szerepelt a blogomon, most mégis ideteszem a banánturmix mellé, hogy egy helyen legyenek. Íme a már bemutatott körteturmix:


Hozzávalók 1 pohárhoz:
1 db körte
2 evőkanál zabkorpa
1 natúr joghurt
1 teáskanál méz
fahéj ízlés szerint


És mit kell tudni ezen gyümölcsökről? 

A banán:
  • Pozitívan hat szervezetünk szénhidrát-anyagcseréjére, mivel nem hirtelen energiatöltetet ad, amely a semmivé válik rövid idő alatt, hanem hosszan tartó jóllakottságérzetet biztosít
  • Számtalan ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz, többek között kálium, kalcium, B-vitamin
  •  Inzulintermelésre ösztönzi a szervezetet, s eme folyama végén nő a szerotonin szint, így jobb lesz a hangulatunk, emellett magnéziumtartalma is hozzásegít nyugtató hatásához
  • Káliumtartalma erősíti a stressztől megterhelt szívünket
  • A szervezet sav-bázis egyensúlyának helyreállításában is segíthet
A körte:
  • Többféle B-vitamint, C-vitamint, illetve béta-karotint tartalmaz
  • A legtöbb értékes anyag közvetlenül a héja alatt található, így ha lehet, héjastul fogyasszuk
  • Könnyen emészthető, segíti a bélműködést
  • Kiegyenlítően hat a szervezet sav-bázis egyensúlyára, mivel több bázikus, mint savas ásványi anyagot tartalmaz
  • A benne található pektin a szív -és érrendszerre kedvező hatással van

Fogyaszd egészséggel!
Blogger Templates

2010. október 26.

Almás morzsa (crumble)

A következő édesség nem morzsás süteménynek indult, de végülis az lett belőle. Eredeti tervként cobblert (nincs magyar megfelelője) szándékoztam készíteni, de mikor kész lett, rájöttem, hogy ezt bizony a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetem annak :-) Ellenben ez egy tipikus morzsás, azaz crumble sütemény.Sebaj, hiszen nem az a lényeg, hogy minek nevezzük, hanem hogy finom legyen. Az ízével pedig nem volt baj, sőt. Nem egy tepsivel sütöttem belőle, hanem csak egy kis adagot, két személyre. Bár azt hiszem legközelebb többet kell belőle csinálnom ;-)



Hozzávalók 2 főre:
3 közepes alma
3 evőkanál méz vagy juharszirup
1/2 evőkanál fahéj
2 evőkanál citromlé
80 g teljes kiőrlésű liszt
30 g zabpehely
1 teáskanál fahéj, őrölt
1 teáskanál szegfűszeg, őrölt
3 teáskanál vaj



Mosd meg és vágd fel kis kockákra az almákat. Add hozzá a mézet vagy juharszirupot, a fél evőkanál fahéjat, illetve a citrom levét. Borítsd egy kivajazott kisebb tálba, pl. jénaiba. Keverd össze a lisztet, zabpelyhet, a többi fahéjat és a szegfűszeget. A vajjal morzsázd el a lisztet, és borítsd az almára. 180 fokon süsd addig, amíg a teteje szépen megpirul. Én néha megkevertem a tésztát - könnyű, hiszen morzsás. Nagyjából 45 perc alatt készül el.



Jó étvágyat!

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. október 20.

Mézes joghurt dióval

Ha egészségesen próbálunk táplálkozni, és valami édesre vágyunk, lehetőleg ne kockacukorral tömjük magunkat :-) Íme egy alternatíva. A natúr joghurt gazdag fehérjében, káliumban, cinkben, illetve B6 és B12 vitaminban. Tartalmaz még kalciumot, ami segít a csontok erősítésében, s olyan egészségvédő baktériumokat is hordoz magában, amelyek segítenek az immunrendszer védelmében. 
A dió gazdag omega-3 zsírsavban, s segít különböző szívbetegségek, bőrpanaszok, ízületi gyulladás, és az idegrendszer különböző zavarainak megelőzésében. Antioxidánsokban, fontos ásványokban szintén gazdag, s a "rossz" koleszterint és a vérnyomást is csökkenti.

 
Hozzávalók egy tálkához:
egy pohár natúr joghurt
néhány szem dió
egy teáskanál méz

A tálkába öntjük a natúr joghurtot, beleszórjuk a kisebb darabkákra tört diót, s rácsurgatjuk a mézet. S már kész is - egyszerű, de nagyszerű!


Fogyaszd egészséggel!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. október 19.

Kreatív Blogger

Jelentem, én is megkaptam a Kreatív Blogger díjat. Drága Márti volt olyan aranyos, hogy gondolt rám. Bár sosem szerettem a meglepetéseket, amikor megkaptam az értesítő üzenetet, hogy Márti megjegyzést írt, s elolvastam, hogy megajándékozott a vándordíjjal, mégiscsak rájöttem, hogy a meglepetés lehet szuper is :-) Nagyon köszönöm!!



Itt azonban nem ér véget a történet, mert ezek a huncut gasztrobloggerek komoly szabályzatot rendeltek a díj mellé. :-)


  1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
  2. A logót ki kell tennem a blogomba.
  3. Be kell linkelni azt, akitől kaptam.
  4. Írni kell magamról 7 dolgot.
  5. Tovább kell adnom a kitüntetést 7 blogtársamnak.
  6. Be kell linkelnem őket.
  7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Nos, az első hármat akkor is megtettem volna, ha nem lenne benne a 7 pontban. :-) Akkor nincs más hátra, mint teljesíteni a másik 4 pontot is.Íme néhány dolog magamról:

1) A főzőcskézésről: Arra a kérdésre, hogy "gyerekkoromban főztem-e", apukám válasza a következő volt: "Hogyne!" Persze ez nem ritka a gyerekeknél, és emlékszem, hogy élveztem is. Amikor azonban pár éve komolyra fordult a helyzet, és már nem műanyag paradicsomot tettem a hideg vegetás vízbe, meg kell mondjam, nem indult jól a főző karrierem. Még a palacsintát is elrontottam. Mintha ez egy jel lett volna, hogy nem a palacsinta lesz az én asztalom(on). Nem sokkal később új erővel vágtam bele,  s ebben az időszakban kezdtem el érdeklődni az egészséges ételek iránt is. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy egyszer anyukám hazahozott biosütiket. Annyira ízlett az összes, hogy eldöntöttem, hogy engem a főzés alternatív, egészséges módja érdekel, hiszen előtte nem tudtam volna elképzelni, hogy létezik süti tönkölylisztből, vagy cukor nélkül. Ekkor szerencsére már csak sikerélmények értek, és rájöttem, hogy EZ AZ, ez az én asztalom. Azóta már kicsit megszállottá is váltam ;-). .

2) Kritikusomról: Legnagyobb kritikusom és motiválóm a húgom. Minden általam elkészített ételt megdicsér vagy megkritizál, és sokat köszönhetek neki, mert rengeteg erőt ad ahhoz, hogy újra és újra fakanalat ragadjak.Persze azért valljuk be, ő is jól jár, hiszen cserébe teli lesz finomságokkal a hasa :-)

3) A kötények funkciójáról: Sosem értettem a kötény valódi funkcióját. Hiszen nem fed mindent, és amúgy is, anyukámon sosem látszottak a főzés-sütés nyomai. Aztán tegnap megvilágosodtam - pedig csak egy ártatlan, egyszerűen elkészíthető muffin sütésére vállalkoztam. A procedúra után magamra pillantottam, s megértettem - a kötényt pont azok számára találták ki, akik tetőtől talpig lisztesek lesznek minden sütés során. Bár nekem azt hiszem okosabb lenne a főzéshez egy kezes-lábast beszereznem ;-).
4) A táncról: Egyik legkedvesebb hobbim jelenleg a tánc. Egy éve járok -ki tudja, talán pont napra pontosan egy éve kezdtem- jazztáncra, amely tánckurzus ma már átment jazztánc és balett együttesébe, és most kezdtem modern tánc órára is járni. Hihetetlen nagy örömmel tölt el, és mind testileg, mind lelkileg feltöltődöm. És még úgy is megéri, ha másnap alig bírok felkelni ;-)

5) Arról, amit sosem ennék meg: a curry és a fokhagyma. Az előbbinek már a szagától is émelyeg a gyomrom, az utóbbit nem tudom megemészteni, már egy kis gerezdtől három napig szenvedek.

6) Terveimről: Még nem tudom, milyen úton-módon, de a jövőben az egészséges táplálkozással szeretnék foglalkozni. Jó lenne segíteni az embereknek, hogy egészségesen, sokáig élhessenek, és megismerjék az egészséges táplálkozás kiemelkedő fontosságát az életben.


7) Miért Egészségpiknik: Mert a testi és lelki feltöltődéshez elengedhetetlenek az ínycsiklandó és egészséges falatok, a természet nyugalma, és persze a jó társaság. Az egészséges ételekhez az ötleteket én nagy örömmel biztosítom, a másik kettőt pedig Rátok bízom :-)


Ennél már csak a díjazás a nehezebb. Nem adnám tovább 7 embernek, mivel nem  nagyon vagyok még benne a gasztrobloggerek világában, hanem inkább kiemelném azokat, akiktől máris sokat tanultam - nemcsak a főzésről, de kicsit az életről is. Annak ellenére, hogy van olyan közülük, aki  már megkapta, remélem, ugyanúgy fognak neki örülni. És persze azért is ajándékozom nekik, mert szívből ajánlom a receptjeiket, hiszen  nagyon egészségesek!! :-)



Blogger Templates
Blogger Templates

2010. október 11.

Kuszkusszal töltött csirkemell fűszeres sült paradicsommal

A kuszkusz (couscous) már előkerült nálam a tabbouleh salátánál. Szeretem ezt a gabonát, mert ahogyan a köles is, a kuszkusz is könnyen emészthető. Sokszor bajban vagyok a hétvégi ebédeknél, mert általában  már akkor jóllakom, ha a körethez még hozzá sem nyúltam, de már a körettel önmagában is megtelnék. Persze ilyenkor az ember lányára zúdul az aggódó anyukák szokásos kérdéstára: "Miért nem eszel ezt vagy azt?" Vagy "Biztos jóllaktál?" Esetleg "Nem kérsz ebből-abból?" Ilyenkor tehát jól jön egy könnyű köret, így az ember lánya is jól jár, és anyukája is elégedett. :-)




Hozzávalók:
4 csirkemell
4 nagyobb paradicsom
10 dkg kuszkusz
só, bors, fűszerek
egy kevés sajt


A kuszkuszt felöntjük hideg vízzel, beleszórunk egy kis vegetát (vagy egyéb módon fűszerezzük) és addig főzzük, amíg beszívja a vizet, és megdagad. A csirkemellet megtisztítjuk, kiklopfoljuk, és egy zsebet vágunk bele. Belehelyezünk egy darab sajtot, majd a kuszkuszból merünk, és megtöltjük vele a csirkemelleket. A húst sóval, borssal, oreganóval és bazsalikommal borítjuk be, és ugyanezt tesszük a kalapjától megszabadított paradicsomokkal is. A tepsibe helyezve 200 fokon készre sütjük az ebédet. Ha marad couscous, ehetjük mellé is köretként.


Fogyaszd egészséggel!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. október 3.

Brokkolis-répás csirkemell kesudióval

Talán újdonság, talán már ismert lesz a következő információ, de a brokkoli az egyik legegészségesebb étel. Habár nem a legfinomabb és nem is a bizalomgerjesztő zöldségek közé tartozik, a bizarr külső mögött egészségvédő alkotóelemekben gazdag belsővel rendelkezik. Gondolok itt arra, hogy jóval több tápanyagot tartalmaz a többi zöldségnél. Hihetetlen, igaz? Nekem egyébként a brokkoliról egy miniatűr fa jut eszembe, amolyan "zöldség-bonsai". Így már egész másként állok hozzá :-).




Hozzávalók:
200 g répa
200 g brokkoli
egy fél cukkini
egy nagyobb darab gyömbér
egy evőkanál darabolt mandula
1 marék kesudió
só, bors, szerecsendió, zöldfűszerek


A répát meghámozzuk és kis, vékony szeletekre vágjuk. A cukkinit megmossuk, vékonyra felszeleteljük. A brokkolit megmossuk, kisebb rózsákra szedjük, s közben felteszünk vizet forrni. Ha forr, beledobjuk a brokkolit, és kicsit puhára főzzük. A wokban felmelegítjük az olajat, beledobjuk a répát. Utána következik a cukkini, majd a brokkoli. Fűszerezzük a zöldségeket, majd beledobjuk a kis szeletkékre vágott, megtisztított  gyömbért is. Nagyjából 10 perc alatt el is készülnek a zöldségek, tálaláskor megszórjuk kesudióval és darabolt mandulával.

Azért még ejtenék néhány szót a brokkoliról, ha már annyit dicsértem az elején. Rengeteg C-vitamint és sok B-vitamint tartalmaz, s azok számára is hasznos zöldség lehet, akik nem ihatnak tejet, mivel magas a kalciumtartalma.  Magas káliumtartalmú, antioxidáns, így véd a baktériumoktól, rák ellen, vírusoktól. Az jól ismert béta-karotin szintén megtalálható benne, de az is igen fontos, hogy könnyen emészthető. 



 Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 29.

Töltött sült alma

Az időjárás sajnos már igencsak a hűvös ősz jegyeit hordozza magán, s ilyenkor jól jön egy meleg, ínycsiklandó, de könnyű édesség. Az alma nemhiába őszi gyümölcsünk, most kezdődik a szezonja. Nagyon változatosan elkészíthető, rostban gazdag gyümölcsünk, úgyhogy mindenkinek szívből ajánlom az almával való kísérletezgetést. Én ez alkalommal a sütőbe helyeztem az almákat, de nem akárhogyan: megtöltve mindenféle jóval. Gyors, könnyen elkészíthető, és a lakást a fűszereknek köszönhetően mennyei illat lengi be.
Hozzávalók 4 személyre:
4 nagyobb alma
2-3 evőkanál zabpehely
1 fél marék mazsola
1 ek. mandula, darabolt
4 darab aszalt szilva
2-3 evőkanál méz
1 marék dió, darabolva
fahéj, szegfűszeg



Az almákat megmossuk, a kalapjukat egy éles késsel levágjuk. De nem dobjuk el és nem is esszük meg, mert még szükségünk lesz rá! Az almák másik, nagyobbik részéből kiügyeskedjük a belsejüket egy késsel, hogy így megkapjuk a "hasukat", amit majd megtölthetünk. A töltelékhez összekeverjük a diót, mazsolát, mandulát, zabpelyhet, és hozzáadjuk a mézet, hogy az ellepje a keverékünket. Hozzáadjuk a fűszereket ízlés szerint. Én személy szerint sok fahéjjal és szegfűszeggel szeretem, jól tesz az ízeknek és az illatuk is csodás! Most megtöltjük az almák "bendőjét" a töltelékkel, amibe belecsempésszük az egy-egy aszalt szilvát is, és egy kivajazott tálba helyezzük őket. Nagyjából 20 percig sütjük 200 fokon, eleinte a kalapjukkal, majd a vége felé levettem róluk és sütöttem egy keveset anélkül is az almákat.


Fogyaszd egészséggel! 
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 21.

Pumeletorta

Ha rákeresnél az interneten erre a furcsa névre, hogy pumeletorta, nem találnál semmit. Ennek egy elég nyilvánvaló oka van: ilyen torta nem létezik. :-) Legalábbis eddig nem létezett! A torta a húgom születésnapjára készült, én alkottam meg ezt az igazán egyszerű süteményt, a neve azonban a húgom elméjének szüleménye.Gondolkoztam, hogyan nevezzem el, hiszen "neve-nincs-tortának" csak nem hívhatom, de a pudingos-meggyes-leveles tésztás torta azért csak nem elfogadható. Ekkor a szülinapos gondolt egyet, és ennek rövidítéséből alkotta meg a pumeletorta kifejezést. Egy szülinapos kívánságának pedig nem mondhatok ellent :-).


Hozzávalók:
egy csomag leveles tészta
egy fél bögre magozott meggy
egy csomag pudingpor
3 ek. cukor
fél liter tej
egy kevés szeletelt mandula

A leveles tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és késsel három, lehetőleg egyforma kört vágunk ki belőle. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és 200 fokon addig sütjük, amíg megnőnek a tésztakörök és szép világosbarnára sülnek. A puding esetében a pudingpor tasakján található elkészítési mód szerint járunk el. Ha kihűlt és összeállt, rákanalazunk az egyik tésztakörre, majd egy adag meggy következik, majd újra egy adag tészta, puding, meggy, és a harmadik tészta. A tetejére rákanalaztam a maradék pudingot, és megszórtam szeletelt mandulával.



Tulajdonképpen a franciakrémeshez hasonlít az íze a meggyet leszámítva, de a lényeg, hogy a szülinapos nagyon elégedett volt. Csak egy probléma akadt: alig tudtuk felvágni, ugyanis a leveles tészta nem a könnyen vághatóságáról híres :-)

Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 18.

Családi egészségnap

Amennyiben valakinek holnap, azaz szeptember 19-én, vasárnap lesz egy kis szabadideje, érdemes ellátogatnia  a X. kerületi Pataky Művelődési Központba. Holnap ugyanis megrendezésre kerül a Családi Egészségnap, amelyről én személyesen úgy értesültem, hogy láttam a plakátját a Művelődési Házban, szóval a hír valószínűleg igaz :-). Az egészség mind testi, mind lelki vonatkozásáról lesz szó - nemcsak előadások, de szűrővizsgálatok, bemutatók, tanácsadások, az egészségre jótékony hatással lévő élelmiszerek vására által is. Az esemény nyitva áll mindenki előtt 10-17 óráig, a belépődíj 200 Forint. Az előadásokról és a programokról bővebben itt olvashatunk. Mindenkinek szép hétvégét kívánok!





Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 15.

Fűszeres szilvakrémleves

Itt a szilvaszezon! Ennek azért örülhetünk, mert magas rosttartalmú, antioxidáns tartalmú, illetve karotinban is gazdag, ami jó a szemünk számára. Védi a szívet és az érrendszert, tisztítja a vért. Jó hatása van az agy működésére, és segíti az emésztést is. Én elsőként levest főztem belőle, íme. Ajánlom sok fahéj és szegfűszeg hozzáadását, mert nagyon jót tesz a levesnek!





Hozzávalók 4 személyre:
1 tk. egész szegfűszeg
1 tk. fahéjdarabka (vagy egy egész fahéj)
1/2 kg szilva
1/2 citrom leve
csipet só
0,75 liter víz
3 ek. cukor
1 ek. liszt
1 dl tejföl

A vizet feltesszük főni egy lábosban. A fűszereket teatojásba helyezzük, és a lábos oldalára helyezzük, hogy a fűszereke belelógjanak a vízbe. Közben a szilvát megmossuk, kimagozzuk, feldaraboljuk. ha a víz felfőtt, belerakjuk a szilvát, a cukrot, a csipet sót. Ha megpuhult a szilva, botmixerrel összeturmixoljuk. Készítünk egy habarást: a tejfölbe lassanként beleszórjuk a a lisztet, simára keverjük. Ezután visszatesszük a tűzre a levest, és belekeverjük a habarást. Még pár percig főzzük és kész is. 


Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 9.

Cukkinikenyér

Cukkinikenyér?! Hát az meg mi fán terem? Édes, sós?! Nem tudom, hogy kinek a fejében fogalmazódnak meg ezek a gondolatok a "cukkinikenyér" hallatára, én mindenesetre első alkalommal, mikor megláttam, azt hittem, valami sós ételről van szó (kiváltképp mert kenyérnek nevezik). Aztán megkóstoltam, s rájöttem, hogy tévedtem. Abban a pillanatban (a cukkinikenyérrel mostani, külföldi utam során ismerkedtem meg) döntöttem el, hogy egyike lesz a közeljövőben készített ételeknek, és most eljött a pillanat. Na de hogyan is készítettem?



Hozzávalók:
400 g cukkini (egy nagyobb)
150 g cukor
150 g olvasztott vaj
3 tojás
200 g finomliszt
120 g teljes kiőrlésű liszt
100 g darabolt dió
1/2 teáskanál citromhéj
1 csomag sütőpor
1 marék mazsola
1 evőkanál fahéj
csipet só



A cukkinit magvastól, héjastul lereszelem. Hozzáadom a cukrot, tojást, olvasztott vajat. A liszthez hozzáadom a fahéjat, sütőport, citromot, csipet sót, s a keveréket a cukkinis keverékhez adom. Hozzáadom a mazsolát és a diót, és egy püspökkenyér formában 180 fokon, nagyjából egy óráig sütöm.



Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. szeptember 5.

Almarózsák

A következő receptre akkor bukkantam, amikor leveles tésztából akartam készíteni valamit, és kutattam egy aranyos recept után, és végül  ezt választottam elkészítésre, annyira megtetszett. Egyszerű, de látványos, és még sok hozzávaló sem szükséges hozzá, sőt a leveles tésztán kívül az alma adja a nagyját, úgyhogy biztos voltam benne, hogy ő az, akire vártam a kutakodás során.  Ez a recept segített elkészíteni. Most pedig hadd mutassam be az almarózsa nevű süteményt! :-)



Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
3 alma
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál cukor
fahéj és cukor a szóráshoz

Az almát megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, a magházát kivágjuk. 3 dl vizet odateszünk főni,  s beleteszünk egy evőkanál citromlevelet és egy evőkanál cukrot.  Mikor fő, a vékony almaszeleteket néhány percre beletesszük, hogy megpuhuljanak és hajlíthatóvá váljanak. Mikor ez bekövetkezett, kivesszük az almaszeleteket a vízből, és kicsit megszárítgatjuk őket egy papírtörlő segítségével.

A leveles tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és egy-két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, amelyben segítségünkre lehet egy derelyevágó. A szeletkéket meghintjük annyi cukorral és fahéjjal, amennyit kívánunk. Mivel egészségesen szeretnénk étkezni, inkább fahéjjal szórjuk meg, mint cukorral ;-) Az almaszeleteket ekkor egyesével felhelyezzük a tésztacsíkokra úgy, hogy kicsi fedjék egymást, és nem széltében, hanem hosszában feküdjenek a tésztán, szóval ne lógjanak le a tésztacsíkokról. Feltekerjük, és sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokon sütjük, amíg szépen megsül, megbarnul a tészta (kb. 20-25 perc).


Ha már almát használtam, akkor mondok is néhány szót az almáról kiegészítve az egészségturmix bejegyzésemnél felsorolt, az egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait. Talán mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy "naponta egy alma az orvost távol tartja". Azonban az almát világos, meleg szobában nem jó tartani, mert akkor hamar elveszíti C-vitamin tartalmát. A legjobb egy zacskóban, a hűtőben tartani az almát, vagy egy sötét, hűvös polcon.
Ha lehet, fogyasszuk el az alma héját is, mert az nagyjából ötször annyi egészségvédő elemet tartalmat, mint a húsa.
Ha felszeleteltük az almát, tegyük egy tál vízbe, amelybe előzőleg 1-2 evőkanál citromlevet tettünk, így megelőzhetjük az almaszeletek barnulását.

Jó étvágyat!
Blogger Templates
Blogger Templates

2010. augusztus 31.

Gyömbéres-szójás csirkehús zöldséggel (stir-fry)

Jelentem, megvettem a wokot. Ma kipróbáltam, és nagyon elégedett vagyok. Tényleg gyorsan elkészült az ebéd (bár az igaz, hogy az előkészület picit több időt vett igénybe, mint máskor), finom és ropogós zöldségeket tálalhattam. Ajánlom mindenkinek egy wok beszerzését, hiszen nagyon praktikus, máris barátságot kötöttünk :-).


Hozzávalók 2 személyre:
2 darab csirkemell
2 közepes répa
egy fél cukkini
2 cm gyömbérgyökér
1 evőkanál szójaszósz
fűszerek
1 evőkanál olaj

 A csirkemellet megmossuk, apró darabokra vágjuk. A répát hosszában vékonyra vágjuk, a cukkinit vékonyan felszeleteljük. A wokot felmelegítjük, az olajat felhevítjük benne. A csirkemellet fehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a répát, a cukkinit. Nagyjából 2 percig sütjük, majd hozzáadjuk a vékony darabkákra vágott gyömbért, a szójaszószt, illetve fűszerezzük ízlésünk szerint. Még néhány, maximum 10 percig sütjük, folyamatosan kevergetve. Én teljes kiőrlésű spagettivel tálaltam.



Még sosem készítettem teán kívül semmit gyömbérrel, de pozitívan csalódtam. Enyhén csípőssé, és szokatlan, de nagyon kellemes ízűvé varázsolta a húst és a zöldségeket. A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, ezen kívül segíti az emésztést, és hányinger ellen csodaszer - ez utóbbit magam is tapasztaltam, sajnos kicsit túl sokszor :-) Minden szegény sorstársamnak, aki utazáskor (autóbuszon, kocsiban, repülőn, vagy hajón) rosszul lesz, erősen ajánlom a gyömbér bármifajta fogyasztását: teaként, kandírozva, Ginger Ale italformában, vagy akár gyömbérízű keksz formájában. Nekem bevált! Ez itt az reklám helye, erős empátiával fűszerezve :-)



Blogger Templates
Blogger Templates

2010. augusztus 27.

Nyár vége, tervek

Visszatértem, bár még az időátállást megszenvedem. Tegnap hajnalban is felébredtem fél 3-kor, és 4-ig nem is tudtam visszaaludni. Viszont így volt időm tervezgetni, a blogomat illetően is felmerült néhány újítás a hajnali gondolatok közepette.

Például beruháztam kint egy alapkötetre, amelyből majd sok hasznos információt szerezhetek meg és oszthatok meg itt. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog nekem és Nektek is az egészséges táplálkozás útvesztőjében eligazodni. Egy külföldi lány, két heti ismeretség után azt mondta, mikor meglátta ezt a könyvet, hogy "Igen, ez illik hozzád". Úgyhogy nincs más hátra, mint előre, és szivacsként szívni magamba a sok információt.





További terveim között szerepel egy wok beszerzése. Ha valaki nem ismerné ezt a kifejezést, a wok megnevezés egy kínai edényt jelöl, amely leginkább egy félbevágott gömbre hasonlít. Rengeteg fajta étel készíthető benne, és ha valamit gyorsan, és egészségesen akarunk elkészíteni, akkor egy wokra mindenféleképpen szükségünk lesz. Titka annyi, hogy magas hőmérsékleten készül el az étel (ebben rejlik a gyorsasága), és szinte zsíradék nélkül (ebben pedig az egészséges volta rejlik). Úgyhogy a következő küldetés a wokban készíthető ételek receptjeinek felkutatása, és maga az edény beszerzése lesz.

Wok
Valamint meg fogom alkotni a blogom angol változatát (pontosabban már majdnem készen van), mert  több külföldi ismerősöm is érdeklődik az Egészségpiknik iránt, csak egy dolgot kifogásoltak: hogy nem értenek belőle semmit :-) 

Mindenkinek szép napot kívánok!

Blogger Templates