2011. január 9.

Rumos-datolyás kockák

A következő receptre, amely egyben 2011. első receptje, egy előző havi receptmagazinban figyeltem fel. Nem máshol, mint a "Reform finomságok" rovatban. Ezek a kedvenc oldalaim, mindig lesem, hogy mit mutatnak éppen be a magazinok "reform" címszó alatt. Itt három sütemény volt - az előbb említett datolyás kocka, a karácsonyi tönkölykeksz, illetve a szintén nagyon szimpatikus csokis köleskeksz. Mivel egy ideje téli álmot aludt a kamrában egy adag datolya, és  nemrég szereztünk be fügét is, így egyértelmű volt, hogy kipróbálom a datolyás kockák receptjét. Az első benyomásom az volt, hogy ez egy furcsa sütemény,  pedig  egyáltalán nem áll távol az általam preferált ízvilágtól, aztán nagyon hamar megszerettem, és a családomnak is úgy megtetszett, hogy egykettőre el is tűnt. Azért ajánlom ezt a süteményt  elsősorban, mert 100%-osan teljes kiőrlésű lisztből készül, nincs benne cukor, és a tölteléke is csak aszalt gyümölcsökből és olajos magból áll. A receptem picit módosítottam, na de sok beszédnek sok az alja, inkább lássuk a receptet, nem igaz? ;) 
 

Hozzávalók:
8 dkg vaj
27 dkg liszt
5 ek. méz
2 tojás
15 dkg datolya
15 dkg füge
10 dkg mogyoró
1 tk. rumaroma
2 ek. citromlé
2 ek. juharszirup



A vajat olvasszuk meg. Hagyjuk kicsit hűlni, majd keverjük hozzá a mézet. Dolgozzuk bele a lisztet és a tojásokat, majd csomagoljuk fóliába, és tegyük a hűtőbe. 
A töltelékhez pürésítsük a datolyát, mogyorót, fügét (tulajdonképpen mindegy az arány, de nagyjából 400 g-ot tegyen ki a három hozzávaló együtt), adjuk hozzá a rumaromát, citromlevet, juharszirupot. Tegyük a hűtőbe a masszát. 
A tésztát osszuk két részre, nyújtsuk ki egyforma alakúra, és nagyjából 3 mm vékonyra. Jól lisztezzük be, nehogy összeragadjanak, helyezzük rá az egyik tésztát a másikra, és vágjunk kisebb-nagyobb kockákat belőle. Helyezzük rá a tölteléket az egyik kockára, fedjük be a másik kockalappal, tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire, és süssük 170 fokon körülbelül 15-20 percig aranybarnára. 


A receptben találtam még egy pozitívumot: a töltelékből maradt egy kevés, nem tömködtem meg túlzottan a kockákat, így a maradék datolyás-fügés masszát golyó formára gyúrtam, s megszületett a datolyás-fügés golyók recept is. Hogyha valami egészséges és gyors édességre vágyunk, csak pürésítsük össze a masszához szükséges hozzávalókat, formázzuk golyó alakúra, és kész is. Én egy-egy szem dióval díszítettem őket. Így is sikert aratott a massza maga, de bátran lehet kísérletezni más hozzávalókkal is.



Fogyaszd egészséggel!


Blogger Templates
Blogger Templates

1 comments:

Névtelen írta...

Jól néz ki nagyon! Én is épp egy datolyás sütit csináltam, isteni lett, a Kifőztük januári számában megtalálod, kukkants rá!
Csak így tovább, nagyon jó a blogod!

Megjegyzés küldése