2010. július 11.

Sárgadinnyés granita és jeges társai

Ha már ilyen meleg van, mi is következhetne, mint fagylalt és granita (jégkása) recept. Tulajdonképpen nem is értem, miért nem lehet Budapesten kapni jégkását, én a nagy melegben állandóan arra vágyom, de sosem találok (vagy csak az összeset elkerülöm?). De "Mohamed és a hegy" elve alapján, ha nem találok rá a jégkása árusokra, akkor elkészítem magam Azt persze tudtam, hogy gyümölcsből készül, és mivel volt néhány sárgadinnye itthon, úgy döntöttem , hogy elkészítem az első sárgadinnyés granitámat. Az ebéd utáni desszert pedig házilag készült, kis fagylaltgombóckák voltak.


Sárgadinnyés granita

Hozzávalók 4 személyre (4 kis pohár):
1 sárgadinnye
1 evőkanál cukor

1 evőkanál citromlé

A sárgadinnyét kimagozom, húsát felkockázom, majd a robotgépben péppé zúzom. Hozzáadom a cukrot és a citromlevet, tekerek még rajta párat, és kiöntöm egy formába, amelyet máris berakok a fagyasztóba. Ajánlatos félóránként (összesen 2-3szor) keverni rajta egyet, mert ha egy darabban fagy meg, nehezen fogyasztható, akkor inkább hasonlatos egy darab jéghez, mint jégkásához. A receptet egyébként itt találtam. Hűsítő, jeges édesség, és nincs tele adalékanyagokkal, mint a bolti fagylaltok. És a jó benne, hogy más gyümölcsből is készíthető. Az én következő kiszemeltem a görögdinnye.


Ribizlis és kókuszos fagyigombóckák:

Hozzávalók 4 személyre (8 kis gombóc)
150 ml tejszín
kevés tej
egy kanál méz
A kókuszos változathoz 2 evőkanál kókuszreszelék
A ribizlis változathoz egy marék ribizli



A tejszínt felverem, majd felöntöm kis tejjel, majd hozzáadom a mézet. A tejszínes keveréket két kis tálkába öntöm, az egyikbe beleöntöm a kókuszreszeléket, a másikba a ribizlit teszem, amelyet előtte péppé turmixolok. Én jégkockaformában készítettem a gombócokat, természetesen nem átlagos jégkockaméretben, hanem nagyobb formában. Nagyjából 1-2 óra alatt meg is dermednek, majd langyos víz alá tartva könnyen ki is csúsznak a formából. Könnyű és egyszerű édesség a meleg napokra.

Szép napot!

Blogger Templates
Blogger Templates

2 comments:

adam írta...

a sárgadinnyés granita a legjobb nyári desszert!:) Aki nem hiszi, járjon utána!

Névtelen írta...

Nagyon jól hangzik, mindenképp ki fogom próbálni! Amúgy is már gyűjtöm a kis formákat! :-)

Megjegyzés küldése